Magyar Netikett

Az emlékeztetô státusa

Ez a dokumentum az Internet közösség tájékoztatására szolgál. Ez a dokumentum nem határoz meg semmilyen szabványt. A terjesztést nem korlátozza semmi.

Összefoglaló

Ez a dokumentum a Hálózati Etikett (Netiquette) egy minimális halmazát határozza meg. A különbözô szervezetek szabadon módosíthatják; saját, hasonló szabályzatuk alapjául szolgálhat. Ezért a dokumentum pontosan meghatározott részekre van bontva, hogy az egyes részeket könnye(bbe)n találhassák meg. Magánszemélyek, akár felhasználók, akár adminisztrátorok szintén felhasználhatják minimális irányelvekként. Ez a feljegyzés az IETF Felelôs Hálózati Használat csoportjának munkája.

A fordításról

Ez a dokumentum az RFC 1855 fordítása. Néhány helyen kiegészítettem az eredeti szöveget, igyekezvén ezt annak szellemében tenni. Mindenfajta javítást örömmel fogadok. A címem a dokumentum végén található. Sok mondat végére kéne felkiáltójel, ez elmaradt.

A szöveg nem feltétlenül tükrözi a véleményemet, sem bármelyik munkaadómét. Semmilyen felelôsséget nem vállalok a dokumentum használatából vagy nem használatából eredô következményekért.

Tartalomjegyzék

  1. Bemutatkozás
  2. Egy-egynek kommunikáció
  3. Egy-sokaknak kommunikáció
  4. Információs szolgáltatások
  5. Válogatott bibliográfia
  6. Biztonsági kérdések
  7. A készítô címe

1.0 Bemutatkozás

A múltban a népesség Internet használó része az Internettel "nôtt" fel, mûszaki tudással bírt, és megértette a protokollok és a szállítás természetét. Manapság az Internet felhasználók közösségében egyre többen vannak olyanok, akik újak ebben a környezetben. Ezeknek a "Newbie"-knak ismeretlen ez a kultúra és nincs szükségük a protokollok és az átvitel mûszaki részleteire. Hogy ezek az új felhasználókat gyorsan az Internet közösség részéve válhassanak, ez az írás a magatartási szabályok minimális halmazát ismerteti. Ezeket aztán a különbözô szervezetek és magánszemélyek a saját céljaiknak megfelelôen módosíthatják. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy bárki is szolgáltassa neki az Internet elérést -- legyen az egy ISP (Internet Szolgáltató), az egyetem, vagy a cége -- annak a szervezetnek megvan a maga szabályzata a levelek és az állományok tulajdonjogáról; arról, hogy mit helyes postázni és küldeni, és hogy miképpen prezentáljuk magunkat. Feltétlenül ismerd meg ezeket, érdeklôdjél a helyi illetékes(ek)nél.

Ezt az anyagot három fô részre bontottuk: egy-egynek kommunikáció, amibe a levelezés és a talk (beszélgetés) foglaltatik benne; egy-sokaknak kommunikáció, amely alatt a Usenet-et és a levelezési listákat értjük; és az információs szolgáltatások: ftp, WWW, gopher, MUD, MOO, IRC. Végül egy válogatott bibliográfiát találhatnak, referencia célokra.

2.0 Egy-egynek kommunikáció (elektronikus levél, beszélgetés (talk))

Az egy-egy kommunikációt úgy definiáljuk, amiben egy ember kommunikál egy másikkal, mintha szemtôl-szembe állnának: egy dialógus. Általában, az emberekkel való társalgás normál illemszabályai az érvényesek, csak ez az Interneten még fontosabb, mert hiányzik többek között a metakommunikáció és a hangszín.

2.1 Iránymutató felhasználóknak

2.1.1 Levelezéshez

2.1.2 A talk

A talk olyan protokollok gyûjteménye, amelyek lehetôvé teszik két ember interaktív párbeszédét számítógépen keresztül.

2.2 Iránymutató Adminisztrátoroknak

3.0 Egy-sokaknak kommunikáció (Levelezési listák, Usenet)

Amikor sok emberrel kommunikálsz egyszerre, akkor a mail-re vonatkozó szabályok is érvényesek. Végülis nincs nagy különbség a között, hogy egy embernek írsz egy levelet vagy sok emberrel kommunikálsz egy cikken keresztül - legfeljebb annyi, hogy így sokkal több embert van lehetôséged megbántani. Így aztán különösen fontos, hogy minél többet tudjál a közönségedrôl.

3.1 Iránymutató Felhasználóknak

3.1.1 Általános útmutató a levelezési listákhoz és a Usenet-hoz

3.1.2 Iránymutató levelezési listákhoz

A létezô levelezési listákról és a hozzájuk való csatlakozásról sokféleképpen találhatsz információkat a Net-en. Természetesen ezen információ mellett szükséged lesz a helyiekre is; milyen szabályok vonatkoznak a levelezési listákhoz való csatlakozásra és a postázásra. Általában jobb, ha elôször a szûkebb környezetben kutatsz információ után és csak utána kezdesz az Interneten kutatni. Mindenesetre a news.answers hírcsoportban rendszeresen megjelenik egy lista a levelezési listákról és a csatlakozásról. Bármilyen témában keresel levelezési listát, ez egy felbecsülhetetlen értékû anyag. A válogatott bibliográfiánkban a [9,13,15]-ös anyagokból is tájékozódhatsz.

3.1.3 Iránymutató a Usenet-hoz

A Usenet egy világméretû elosztott rendszer, ami a legkülönfélébb témákban való kommunikációra ad lehetôséget. A rendszer hierarchikus, a legfelsôbb szinten a következô témák vannak: sci - tudományos; comp - számítógépes; news - magáról a Usenetról; rec - szórakozás, hobbi; soc - szociális; talk - bô lére eresztett, soha véget nem érô beszélgetések (pl. politika); biz - üzleti; alt - bármi egyéb. Az alt fôcsoportba tartozó csoportok olyan értelemben is alternatívok, hogy a létrehozásuk nem megy keresztül ugyanazon a lépéseken, mint a többi fôcsoportbeliek. Vannak még helyi fôcsoportok, széles körben terjesztett egyebek, mint a bionet, és a saját szervezetednek is lehetnek saját, belsô csoportjai. Nemrégiben egy "humanities" fôcsoport is létrejött, és várhatóak továbbiak is. A bibliográfiánk [2,8,22,23]-as anyagait érdemes a témában elolvasni.

3.2 Iránymutató Adminisztrátoroknak

3.2.1 Általános témák

3.2.2 Levelezési listák

3.2.3 Usenet

3.3 Iránymutató moderátoroknak

3.3.1 Általános útmutató